07:00

A bejárati ajtó felé közeledve még mindig azon morfondírozom, hogy vajon képes volt-e az elkövető a szándékomat értelmezni. Úgy érzem, nem vagyok teljesen biztos abban, hogy melyiket szeretném jobban: ha felfogná és abbahagyná, vagy felfogná, de nem állítaná le magát. Az utóbbi azért merül fel bennem, mert az ÉN-em egy része kihívásként értelmezi az esetet. Szeretné megérteni mi zajlik az elkövető lelkében, azaz egyáltalán hogyan jut el egy 21. századi ember oda, hogy:

1. ilyen pitiáner eszközökhöz nyúljon (feltételezem pedagógiából)
2. ne essen le neki, hogy az amit tesz kimeríti a zaklatás fogalmát

07:02

Mély döbbenet ül ki az arcomra attól, amit látok: a gyerekem egyik csizmája talppal ráhelyezve az ábrára, másik fele talppal a lábtörlőn. Azt hiszem ez a kompozíció többet jelent önmagánál. Véleményem szerint nem kerülhette el a figyelmét az ábra, hiszen az egész egy A4-es fehér lapon került kinyomtatásra. Visszafordulok és hozzálátok a napi rutinomhoz: ruha vasalás, reggeli készítés, gyerek előkészítése az induláshoz...

07:30

Elkezdjük az öltözködést. Pannira felkerül a kabát, majd kinyitjuk a bejárati ajtót, hogy hozzá lássunk a csizma felhúzásához. Ahogy begyűjtöm a kis csizmáit és felhelyezem a lábára, illetve kihelyezem a folyosóra a táskáinkat (a "tiszta" lábtörlőre) feltűnik, hogy a cipőimnek hűlt helye...

Megfagy a vér az ereimben....

Az előző nap este kirakott ábra szemmel láthatóan eltörhetett valamit az elkövető lelkében.

Ha nem lesz meg a cipőm, vajon hová fog vezetni ez az egész?

Aggódom, hogy kifutunk az időből az indulást illetően, hiszen máskor max. 2 percig szokott tartani ez az egész.

Ahogy körbe futtatom a tekintetem a lépcsőház belterén- közben a lábtörlőn állva- megpillantom a cipőm egy szinttel lejjebb, a lépcső aljánál. Megdöbbent, hogy ilyen messzire volt bátorsága elhelyezni; az is, hogy látszólag hidegvérrel mozgathatta el. Ugyanis a cipők szépen egymás mellé lettek a fal mellé helyezve.

Lehet, hogy nem is egyedül van? Az ábrát figyelmen kívül hagyó cipőmozgatás indulatra utal, de a fal mellé, talppal a földre egymás mellé párhuzamosan helyezett cipők higgadt vérmérsékletre utalnak.

Hátborzongató...

07:40

Indítom az autóm... a pulzusom 180... Izzik a testem a stressztől...

Kavarognak a gondolataim arról, hogy vajon mit tennék, ha most elém állna a személy. Nem vagyok biztos abban, hogy higgadtan tudnám kezelni a helyzetet. Vérszomjas vagyok...

10:30

Dolgozom, mint általában ilyenkor. Ma azonban az eset kihat a teljesítményemre is. Nem vagyok képes hosszabb ideig fókuszálni a feladataimra.

Vajon milyen ábrát volna célszerű ma délután kihelyezni?
Ijesszem meg azzal, hogy feljelentem a rendőrségen (ez már ismétlődően elkövetett tettleges zaklatásnak minősül a részéről), vagy azzal, hogy kihelyezek egy kamerát (csak kommunikációs szinten, egy kamerának kinéző tárgy kihelyezésére gondoltam)?
Esetleg egy mérges arc mémet helyezzek ki, amivel arra utalok, hogyan élem meg a rendszeres "csíny"-t?(link)

 Megkérem a főnököm, hogy keressen német megfelelőt az utóbbira.

12:10

Elindul a team-em a közeli spanyol kifőzdébe. Ünnepelünk ma... Nekem nem sikerül ráhangolódnom erre az örömre. Kattog az agyam... Vajon milyen ábrát helyezzek ki?

14:30

Nem kapok választ a főnökömtől a mémet illetően. Biztosan volt fontosabb dolga is ezalatt, mint hogy egy látszólag vicces dologban részt vállaljon. Nem haragszom rá. Lehet, korai lenne még egy olyan ábra.

Gondolkodom...

Miért kommunikáljam most azt, hogy mérges vagyok? Ezzel csak megijesztem... vagy pont ellenkezőleg: olaj lenne a tűzre. Nem akarom még, hogy robbanjon a dolog.

Azt hiszem, nekem kell higgadtabbnak lennem, hiszen tudatosan közelítem meg a kialakult helyzetet. Ezzel szemben az elkövető látszólag indulatból cselekszik.

Talán csak ez is egy ugyan olyan törékeny átlagember, mint én, aki hajlamos az indulatra.

Talán esélyt kellene adom arra, hogy tisztázni tudja magát a maga módján. Hiszen együtt élünk, egy lakóközösségben. Kinek hiányozna egy félresikerült összezördülés káros mellékhatása az élete hátralevő részében? Azt hiszem fel kellene ajánlanom, hogy lépjen elő a sötétből, mutassa meg az arcát, vállalja fel a saját tettét, indulatát.

Nem biztos, hogy elég gerinces mindehhez, de úgy gondolom az esélyt mindenképp meg kell, hogy kapja.

Azt hiszem ezzel látszólag  tiszteletet mutathatnék iránta, ami nem kevésbé befolyásolná kedvező irányba a megítélésemet a lakóközösségben. Már amennyiben követi bárki is...

Belegondolva, szerintem az összes lakó. :) A lábtörlőnk a szemnek útba esik jövet-menet.

Megszületik a gondolat, és kinyomtatom (link). Ez megnyugtat.

15:10

Befejezem a munkát, és beülök az autóba. A szokásos módon indul: 10 másodperc múlva nyikorogni kezd a kuplungtárcsa. Nagyon idegesít. Mérgemben rányomok a gázpedálra, hogy felhördüljön...

Abba marad a nyikorgás. Azt hiszem ez most neki is fájt...

15:20

Pannihoz tartok az oviba.

Feszültnek érzem magam vezetés közben.

Zenét akarok hallgatni.

Valami keményet....

Azt hiszem Tankcsapda(link) segíteni fog.

15:23

Jól sejtettem.

16:00

Már kettesben, az Aldihoz tartunk. Út közben mindketten szó nélkül bámulunk kifelé az ablakon. Ma valahogy nem sikerül beszélgetni. Próbálkozom azzal, hogy az ilyenkor megszokott kérdéseket feltegyem neki, de érzem, hogy egyáltalán nem esik jól másról beszélni. ERRŐL viszont nem akarok... Pannit nem akarom belevonni a gondolataimba. Elég annyi, mint amennyit érzékel. Persze, ha kérdései lesznek, igyekszem megválaszolni úgy, hogy átlássa a helyzetet amennyire lehet. Minek hazudozzak? Miért ringassam illúzióba azt illetően, amivel az ember szinte bármely életszakaszában szembesülni kényszerül? És legtöbbször külső segítség nélkül. A zaklatás ugyanolyan lélektani folyamatokat indít el az emberben életkortól, vagy tettektől függetlenül...

21:08

Miután felraktam a blog-ot facebook-ra is, fogtam magam és kerültem egyet.

Az ajtó előtt a következő kép fogadott:

Egy gyerek lenne az egész mögött??? Vagy csak véletlenül belevonódtak ebbe az egészbe egy frontvonal kellős közepén?

Meglátjuk mi lesz reggel...